KUTYA

2011 szeptember 28. | Szerző: kankalinka |

 A kutyánkról volt szó, a kisebbikről. Nem kimondottan apró jószág, de lévén gyermeke az anyjának-  aki szintén a mi kutyánk- így hívjuk.

Kutyasétáltatás után kezdődött, amikor a két kifáradt állat  kísérőikkel hazatért otthonunkba. A nagyobb, kellőképpen kifáradva és a megfelelő vízmennyiség belapátolását követően leheveredett és nekikezdett  jól megérdemelt pihenésének. A kicsi még hátrament a kert végébe, ez önmagában nem volt furcsa, csak ami ezután következett. A középső gyermek aggodalmát fejezte ki, hogy hányt a kutya séta közben, most pedig fekszik…

Először legyintettem, gondoltam a hatalmas futkározás, póráz nélkül, szabadon, megtette a hatását- ebben ugyanis nem állandóan van részük, csak hétvégenként-, de aztán csak kimentem, hogy megnézzem. (Biztosan az anyai megérzés.)

Az már meglehetősen ijesztő volt, hogy a hiperaktív kutyánk, akit minden létező és nem létező dolog izgalomba hoz és tartósan ebben is tart, nem fut elénk, sőt, nevének ismételgetésére sem reagál. Ráadásul nem találtuk meg a szokott helyein, a sötétben keresgéltük, kezdődő pánikban, amit a középső elől igyekeztem elrejteni persze.

Amikor megtaláltuk, csak feküdt, még a fejét sem emelte fel. Nekem ennyi elég volt, hogy riasszam az állatorvosunkat. A férjem, gyermekeim apja persze nem értett vele egyet, az ilyen esetekben, mintha azt hinné, hogy magától megoldódik. Nos, lehet, de én nem bánom, ha orvos mondja ki.

Szerencsére az orvos vállalta, hogy megnézi és milyen szerencse volt!
Nem derült ki számomra, mi okozhatta a bajt, de valószínűleg belső vérzése volt a kutyusnak-talán kullancs miatt-(de ennek nem volt jele sem a székletben, sem a másik ürítésben), így aztán injekciók sorát kapta, amit megadóan tűrt.
Az éjszaka volt a kritikus, ha ezt túléli, nem lesz baj, ha nem…
Képzelhetitek, mennyit aludtam éjszaka!
 Kamasz fiunk férfiasan tartotta magát, a kicsi lány vigasztalta a nővérét, aki könnyben úszó tekintettel ismételgette, hogy a Marney meg én- ben is elvonult a kutya meghalni.
Kutyánk nem jött hozzánk továbbra sem, nyitott ablaknál feküdtünk, hogy halljuk, ha baj van, vagy ha kopog a körme a járdán, mert akkor talán jobban van. Hajnali háromkor jelzett, ivott és a szokott helyén lefeküdt.
Teljesen megnyugodtam, mintha tudtam volna, hogy minden rendben lesz. Reggel még megnézte a doki, meg diétát írt elő, de szerencsére rendbe jött a kisasszony!
Most már újra vígan pörög reggeltől estig.
Csak a teljesség kedvéért: volt az anyakutyával is hasonló esetünk pár éve. Őt darázs csípte meg; hányás nem volt, de hasonlóan letört volt az állat hangulata, avval az eltéréssel, hogy mászott ránk, nem pedig elhúzódott. A szerencse a  szerencsétlenségben, hogy vendégsereg volt nálunk, és egyikük látta, hogy Picur kapkod egy darázs után. Persze ez is hétvégén történt- nehogy már rendelési időben-, ráadásul a mi dokink nyaralt, de talált valakit, aki beadta a szurit a kutyának, ami megakadályozta, hogy allergiás reakcióként megfulladjon.

Félreértés ne essék, nem az a típusú ebtartó család vagyunk, ahol a kutyákért él mindenki, szeretjük, hogy vannak és ellátjuk őket és ők is szeretnek minket- ennyi, de szörnyű volt látni ahogy szenved. Meg a gyerekeink aggodalmát látni, na az  sem könnyű!
De túl vagyunk rajta, ráadásul szerencsésen és ez a lényeg!