Egy színész miatt 5.

2011 március 18. | Szerző: kankalinka |

 Csodás film! Az ilyen élmények mindig rávilágítanak arra, amit hajlamos vagyok időnként elfelejteni. A helyes kifejezés nem is a felejtés, hanem a megszokás. Hozzászoktam mindahhoz a széphez, csodás dologhoz ami körülvesz. Mindennapossá, megszokottá válik a boldogság. Épp ezért valami nagy, robbanásszerű csodára várunk, mert azt észrevesszük. Ahelyett, hogy látnánk- mielőtt elveszítjük- hiszen itt van Körül ölel már- már eggyé válunk vele. A gyerekeink, a társunk, barátaink, a család és igen, még a megszerzett javak is. Vannak kiemelkedő pillanatok, amikor szembesülünk azzal: igen, ezért érdemes, most boldog vagyok- és ezek maradnak emlékül. A mindennapos apró örömökön hajlamosak vagyunk átsiklani. Bezzeg a boldogtalanságon, de ez érthető, hiszen a boldogtalanság igen fájdalmas tud lenni és bizony nyomokat hagy.

“Életemben néha tisztán látom a dolgokat. Rövid ideig tartanak ezek a pillanatok. Ragaszkodom hozzájuk, de mint minden, elmúlnak. Az életemet ezekben a pillanatokban éltem…a jelenbe zuhanok vissza…észreveszem, hogy minden olyan, amilyennek lennie kell.”