“elég jó szülő”

2011 április 8. | Szerző: kankalinka |

 Istenem, hányszor a fejemhez vágták nekem is, hogy nem hordjuk elég helyre az akkor még ovis gyerekeinket, elvéve tőlük a nagy lehetőséget. (Szerencsére voltak körülöttünk olyan emberek- ideértve anyukámat, akinek a véleménye a mai napig sokat számít-, akiktől jobbára támogatást kaptam.)

Való igaz, ami nem tetszett a gyerekeknek, azt nem erőltettük- és nem lustaságból! Voltunk mi 1-1 karateórán- az aktuális barát miatt, voltunk a leánygyermekkel táncon, ez eltartott egy évig, feltehetően a barátnők miatt- a középsőnknek mindig is jobban számított a csordaszellem, mint a fiúgyermeknek- de aztán már nem akart tovább járni. Sulis korszakuk kezdetén gyerekeink aztán kipróbálták a társastáncot- akkoriban ment a tv-ben az első Szombat esti láz-, kajakoztak (nem egyszerre érte el őket a vágy eziránt a sport iránt), ide nyaranta vissza- visszajárnak és időnként lovagolgatnak (ez kedv- és pénztárcafüggő).

A különórák helyett viszont sokat jártunk a játszótérre, meg bicajozni, meg csak úgy sétálni; hiszen hol virág nyílik, hol gesztenye potyog, hol kicsi kacsák úsznak a közelben, hol hangyacsapat cipeli szorgosan roppant terhét…valami érdekes dolog mindig lekötötte gyerekeink figyelmét, én pedig örömmel fedeztem fel Velük újra ezeket az apró csodákat.A legkisebb leányzóval is ugyanezt a menetrendet követjük. Érdeklődő, eleven gyerek, így nem nehézkes a felfedezés!

Mára a két nagyobb gyermekünk megtalálta azt a sportot, amit szeretettel és kitartással művelnek- nem ugyanazt választották. Még csak nem is az általunk favorizált szabadidős tevékenységek lettek a befutók. Ezzel együtt az iskolában is jól teljesítenek, annak ellenére, hogy időnként bizony elfáradnak és önként lazítanak a gyeplőn. (Ilyenkor vannak ütközések a nevelésben anya és apa között.)S annak  ellenére, hogy az iskola előtt semmilyen okosító foglalkozásra nem jártak.

Az is tény, hogy időnként követünk el hibákat a gyerekeinkkel (és egymással- ez külön megér egy misét) szemben, valószínűleg ez elkerülhetetlen- remélhetjük csak, hogy ezek nem farkashibák! A nevelés, a gyerekekkel együtt töltött idő “hasznossága” nem rögtön derül ki. 😉  Majd  sok év múlva megtudjuk, jól éltünk-e az általunk teremtett lehetőséggel. De éppen ez adja a szépségét, az izgalmát és válhat életünk sava- borsává.