Bocs, de megint Colin

2011 április 14. | Szerző: kankalinka |

Nincs benne nagy dráma, “csak” amolyan mindennapi, ami bármelyikünkkel megtörténhet.
Nincs benne folytó szerelmi vágy, amelynek a katartikus beteljesedését vagy éppen az indokolt, ámde szomorú befejezését várhatnánk egyre növekvő zsepi- halommal körülvéve.
Nincs benne beteg gyermek, hátrányos helyzetből induló, később nagyot alkotó ember, de még egy jobb sorsra érdemes állatka sem.
S a legkevésbé sem vígjáték.
Így aztán vázoltam is, miért nem találkozhattam- szerintem- a filmmel. Az igazsághoz tartozik, hogy kiegyeztem volna a film alapjául szolgáló irodalmi művel is- magyar fordításban, hiszen tudok és szeretek is olvasni. (Igaz roppant vonzóvá tette a film-változatot Colin Firth- nyilván érthető az eddig tapasztalt lelkesedésemet tekintve.)
Hiába minden…
Aztán hála bizonyos Rajongónak, hozzáfértem a filmhez!!! (Lelkesedésemet az sem törte le, hogy a magyar felirat igen nehezen volt olvasható, lévén nem megfelelően csatoltam- vagy mi…de egész hamar hozzászoktam a kódolt szöveghez.)
És Te, mikor láttad utoljára az apádat?
Hát, a cím talán valóban nem olyan csalogató, de igenis érdemes megnézni!
Sőt, szívem szerint minden fiús apának és nagykorú fiaiknak kötelezővé tenném. (Bár belátom, mi nők is sokat tanulhatunk belőle, legalábbis emlékeztetőnek kiváló hogy mennyi érzelmünk tűnik el a sok tennivaló között. Ezek az érzelmek jó esetben ott vannak a bensőnkben megbújva, s ha a szükség úgy kívánja előhúzhatjuk. Persze az lenne a nagyszerű, ha nem bújnának el nagyon!)
A történet a jelenben játszódik és a főhős/író Blake Morrison visszaemlékezéseivel párhuzamosan ismerjük meg a Morrison családot.
A középpontban a fiú (Blake/ Colin Firth/Matthew Beard) és az apa (Arthur/Jim Boardbent) viszonya áll, a fiú szemszögéből ábrázolva. Az apropó pedig, hogy a fiú visszatekint, az apa végső stádiumban levő rákbetegsége.
Nyilvánvaló, hogy a történet nem egyedi és roppant valóssá teszi, hogy a fiú nem fogadja el apja hibásnak tartott lépéseit, nem nyer az apa bocsánatot csak azért mert beteg lett és sebezhető.Nagy végső egymásra találás sincs, hiszen a mindenki által várt nagy beszélgetésre sem kerül sor.
Az apa víg kedélyű, már- már harsány, kamasz fiát sokszor- akaratlanul, meggondolatlanul- kellemetlen helyzetbe hozócsaládfő. Ráadásul úgy tűnik szeretője is van, akit nem titkol a család elől, a nő és leánya folyamatosan része az életüknek. Blake szenved mindettől, sajnálja anyját is, olyannyira, hogy felnőttként is magával hordozza sérelmeit, ráadásul újra- és újra szembesül mindennel. Az ” öreg” persze mit sem változott, még most amikor a fia elismert író, sem ódzkodik attól, hogy leszólja Őt- a humor álcája mögé bújva- bárki előtt.
Az is világos, hogy szeretetből kötözködik fiával, de mivel felnőve is szüleink gyerekei maradunk, ugyanúgy szenvedünk az ilyesmitől.
Az  utolsó hetekben Blake szüleihez költözik, saját családja nélkül. Csak Ők vannak: apa, anya, Blake és a húga, mint régen.
Az apa mindenkitől igazolást vár arról, hogy jó apa és férj volt, hogy boldogan éltek együtt, hogy érdemes volt ezt az életet élni. A fiú tudni akarja a miérteket, megismerni apja viselkedésének okait. Válaszokat végül apja kérdéseiből és saját érzéseiből kaphat. Fontos pillanatok, amikor felnőtt szemmel látja anyja és apja múltbeli és jelenkori viszonyát. A visszaemlékezések során Blake, ha megérteni nem is érti, de átlátja ezt a fajta szeretetet. Amire választ keresett, nem kapja meg, legalább is nem az apjától, mint már említettem nem következik be a nagy megértése a dolgoknak. De az elfogadása igen. Sokszor már ez is több, mint amire esélyünk nyílik.
Hány ember éli úgy az életét, hogy nem nyílik meg sem a társa, sem a gyerekei felé, még akkor sem amikor könnyedén lehetne- később meg már oly nehéz! Pozitív visszaigazolást várunk a hozzánk közel állóktól, miközben bele sem gondolunk abba, hogy nagy valószínűséggel másképp látnak bennünket, mint a tágabb környezet, vagy éppen mi magunk. El kellene időben dönteni: kinek is akarunk életünk során megfelelni! Nagyon nehéz, bármennyire is tűnik kézenfekvőnek, talán a férfiaknak/apáknak nehezebb feladat ez , mint a nőknek/anyáknak.
Egyfajta katarzisa mégis lesz a filmnek, Blake- nek végül sikerül meggyászolnia apját, áttörik az a gát, ami kettejük között magasodott. Megérti azt, hogy a szülő nem mindig tartozhat felelősséggel a gyerekének- bár az ideológia ez.
A film tökéletes ábrázolása a gyermek és szülő közti kapcsolatnak hol drámai, hol nagyon finom humorral átitatott jelenetek során keresztül. Ehhez kellett, hogy az író ennyire nyíltan betekintést adjon az életébe, kellett, hogy a rendező az emlékeket ne csak sorba rendezze és persze a színészek nagyszerűsége sem elhanyagolható!